Az a jó az uszodában, hogy ott lehet sírni - Kiss Noémi (18)

Egyszer lent - Een podcast door Betone Studio - Donderdagen

Kiss Noémi sportos családból származik. Édesanyja testnevelőtanár volt, és nagymamája is nagyon szerette a sportokat, ezért egészen kicsi korában megtanult úszni és kifejezetten tehetségesnek látták az úszóedzők, ezért sporttagozatos iskolába ment, aztán a Budapesti Honvéd, később a Spartacus versenysportolója lett. A Spartacusban Kiss László volt a vezetőedző, a fiatal tehetségeket pedig Túri György edzette személyesen. Noémit és Egerszegi Krisztinát is. Az izgalmas versenysport azonban egyre jobban összeforrt az erőszakos edzési módszerekkel, aminek része volt a lelki és a fizikai bántalmazás, a folyamatos megalázás, de ez akkor gyerekként csak szimplán rossz élmény volt, fel sem merült bennük, hogy abba kellene hagyni az egészet, vagy hogy az erőszak nem egyenlő a versenyzéssel.  Több mint két évtizeddel később, felnőttként, Szepesi Nikolett Én, a szexmániás című könyvének elolvasása után jött a szomorú szembenézés a traumákkal. Hogyan hordozod felnőttként, amit gyerekként kaptál? Hogyan lehet a nyilvánosság előtt begyógyítani a trauma okozta sebeket? És hogy engedi el versenysportolni a gyerekét az, aki átélt ilyen traumákat?   ALKOTÓK:  Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Vadász Zsófia  Szövegíró: Horváth János Antal Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel  Főszerkesztő: Neizer Anita Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd  Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices