Egy asztalnál az Egy asztalnál és a Sávlekötő alkotóival, Márky Annával és Gabnay Mátéval (Media1, 2023.10.16.)

Vipcast podcast powered by Media1 - Een podcast door Szalay Dániel

A Media1 október 16-i műsorának vendége volt Márky Anna és Gabnay Máté. Két nagyon tehetséges fiatal, akik óriási lelkesedéssel működtetik saját alapítású cégüket, a Kráss Kontentet, mely a Sávlekötő és az Egy asztalnál című YouTube-műsorok gyártója, sőt mint a beszélgetésből kiderült, hamarosan további műsorokat is készítenek. (A cégnek van egy harmadik, a beszélgetésből szervezési okok miatt sajnos kimaradó alapítója is Babaitisz Jorgosz Andreasz, aki Lil Frakk néven ismert: ő egyben a Sávlekötő műsorvezetője.) Az Egy asztalnál (Kráss kontent) stábja. Fotó: Instagram Vendégeink a műsorunkban elmesélték, hogy az egész cég és a YouTube-csatornáik egy egyetemi projektből nőtte ki magát (az alapítók a Színművészeti Egyetemen ismerték meg egymást televíziós műsorkészítő szakon). Hogy mennyire komoly, amit csinálnak, azt jól mutatja, hogy például forgatásonként 20-25 fő kapcsolódik be a munkába – elárulták a Media1-ben azt a kulisszatitkot is, hogyan tudják egy ekkora stáb költségeit kitermelni. Szó esett a két YouTube-csatorna profiljáról, az egyedi koncepcióról, valamint Márky Anna és Gabnay Máté elmesélt egy csomó érdekességet a forgatásokról. A Sávlekötő nevű YouTube csatornát egyébként már közel 24 ezren követik, míg az Egy asztalnál ennél is sikeresebb e téren: közel 43 ezer ember követője van a YouTube-on. A beszélgetésben szó esett például a tévézés jövőjéről és a személyes ambíciókról is. Okvetlenül érdemes meghallgatni az interjút Márky Annával és Gabnay Mátéval az alábbi lejátszó segítségével! https://vipcast.hu/wp-content/2023/10/media1_gabnay-mate_Marky-Anna_egy_asztalnal_krass-kontent_tartalomgyartok_Youtube.mp3A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat: Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz) Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz) Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz) Érd FM (Érd FM 101,3 MHz) Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz) Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz) Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz) Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz) Radio-B (online rádió) Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain) Radio N Café (online) Pannónia Rádió (online) Menő Rádió (online) Mex Rádió (online)